Eutanázia
A létezés,
egy újra szétfakadó varrat,
a gondatlan angyalok műtőasztalán,
sírbaölelésén korboncnok se vizitel
csak a Jóisten talán!
Lepedőbe kapaszkodó,
szenvedéshullámok reppelnek zenét,
fémszálas bankjegyek verítékeznek
pizsamába öltöztetett hússal.
Így hal meg bennem az ölelés,
csak mellém hasalva kaparász
egy kóbor testi láz.
Meghátrált a világ,
ahogy utolsót csápol a lét,
csúszópénzért érlelik a holnapot,
ami minden nap megszökik,
s vele én is honvággyá válhatok.
Elmennék hozzád
Embermarta gyomrok a buszok,
kerekeken csikorgó lábak lettek
a villamosok, vonatok.
Fekete kutyák üldöznek,
sárga szemük zseblámpafénye
villódzik, mint üldözők kutató
imbolygó sötétkeresője.
Nyáluk ezüstfonala csurog,
mint a hold fénye a lábad elé,
mikor vakító fényszikék
fekete öltönyös siratódala
kísér már feléd.
Vége Túl a tegnapon, hol a végtelen már belénk fagyott, keresztre feszült távol válik ott szögtől és fától. Órától kapott relatív idők, holnaphiányos szerelem vágyak, megcsalt szeretők, sírdogálnak, az itt maradt mának. Búcsúzás Ha majd menni készülsz, s arcod fakulni kezd, szemedből eltűnik választott csillagod, kezedre borulok, s ölellek még egyszer. Aztán elengedlek, mind a két kezemmel, hogy széttépjem mindazt, ami emlékezett, aminek értelme belőled született. Félbe hagyott élet Hagyott olvasni belőled az élet, habzsoltam minden aprócska betűdet, félénken bújtak, hogy más meg ne lássa, miként lett, ilyen sok íráshibája. Hagyott olvasni, s mire gyanútlanul végére értem, fele gazdátlanul az életem lett, sajátom egésze eltűnt, bár az volt sokkal szebbik része. Míg kiolvastam minden csinját-binját, sziámi sorsunk rég szétoperálták. Közös könyvünkből már más nem is maradt, csak néhány üres, kiradírozott lap.