*** ÖLELKEZÉSEK ***

Szeretem szülővárosomat. Kutatom, keresem történelmében elveszettnek hitt lelke minden rezdülését, és boldog vagyok, mi­kor észlelem, hogy ő is tudja szeretni szülötteit, lakóit, vendégeit.

Ez az én pátriám, szűkebben vett hazám, még akkor is, ha hírtelen növekedésének következményeivel együtt kellett élnem, és „a város társadalmának egyes részei nem eggyé olvadtak Mis­kolcban, hanem együtt vannak Miskolcon.” Magam is ta­paszta­lom, hogy egy diósgyőri vagy tapolcai nagyobb büszkeség­gel nevezi meg életterét, mint az aki, – mintha valami nehezen ér­telmezhetőt mondana, – miskolcinak vallja magát.

Mi tetszett Miskolcon? – kérdezem az idegent.

„Lillafüred, Tapolca, ... a belváros... ” – jön a leggyakoribb válasz, s az indoklás is csak felületes.

Persze, hogy látom, érzem, tapasztalom: más-más az élet minősége, hangulata, emberi közege a háború után (óta) Mis­kolc­cal egybekapcsolt területeken (Hejőcsaba, Görömböly, Mar­tin/telep/-kertváros, Diósgyőr, Pereces, Szirma, stb.), mint ahogy más élni, lakni a belvárosban, az avasi lakótelepen, vagy a „mis­kolci rózsadomb”-on. Megválaszolásra vár az a kérdés is, hogy meddig fogják még mondani: „Miskolc az a városias település, ahol minden második ember nem miskolci.” Kap-e új értelmezést az a vélemény, mely szerint: „miskolcivá nem születik, hanem azzá válik az ember”?

Ha csupán ezt a kérdéskört bogozgatnánk, már akkor is ki- tűnne: Miskolc érdekes, felettébb izgalmas város! Tele kérdő- és felkiáltó jelekkel, a jelene épp úgy, mint a múltja.

Véleményem szerint Miskolc igazi érdekessége a felettébb izgalmas jelene. A miskolciság sok apró részletből, más-más él­ményrétegből gyúródik össze. Talán ez a könyv is lehet egy pi­ciny része ennek.  Ezért gyűjtöttük egybe  a  Miskolcról szóló közel 70 költő több mint 200 versét (1800-tól napjainkig). Egy ilyen versgyűjtemény sosem lehet teljes, csak szerény kiinduló­pont. Őrizheti a kezdet gyermekbetegségeit (pontatlanságok, for­ráshiányok, stb). Ritka­sága viszont abban rejlik, hogy ilyen  gyűjtemény nemhogy Mis­kolcról nincs, de egyetlen magyar városról sem készült. Talán ez a lírai  gondolatiság  új színekkel festi meg  a  város lelki  kötésének nagyságát, és egy letisztultabb, cselekvőbb lokálpatriotizmust serkenthet.

...Szép ez a város, de csak a benne élők tehetik felejthe­tet­lenné!

Miskolc „A kultúra fővárosa” cím megpályázása előtt is meg­érett arra, hogy e téma tárházából hiányzó (elmulasztott) lehe­tőségeit bepótolja. Ez a város jól vagy rosszul sáfárkodva so­kat épített és sokat rombolt az elmúlt évszázadok alatt, de érté­kes magja meg­maradt. Napjainkban érezhető leginkább, hogy kikel ez a törté­nelmileg szerteszórt mag, s lassan nemcsak bimbóit, virág­ját is mutatja a világnak.

Neveztük ezt a várost sokfélének. Aki belelapoz a régi idők emlékét őrző monográfiákba, megismerheti, hányféle ar­cát mu­tatta: a 28-as várostól a 999 csizmadiák városán át a nehéz­ipar fel­legvára, vagy a nyitott kapuk városa, végül a kultúra magyar vá­rosa cí­mig.

Kincseket őrzött és tékozolt, mert soha nem volt, nem le­hetett és nem lesz az ország fővárosa, csak egy intellektuális szív volt, ami lüktet, mert szívta magába erején át az ország minden érdemes emberét. Az a tüdő, ami szüntelen világgá fújta és ta­szította, – legtöbbször a kor divatjának megfelelően – az adott időszak tehetségeit.

Nekünk miskolciaknak az emlékük jutott, meg azok, akik itt maradtak. Őértük égnek a gyertyák, beszélnek most a sza­vak.

Bátran lehet mondani: ez a város helyzetéhez, korához, ha­gyatékának minden apró porcikájához méltó város. Egy olyan művészeti tárház, amiben kimondhatatlan sokféleség és érték­forma található. Van csodálatos színháza, a hozzá tartozó mű­helymunkához rendkívül fontos alkotóterekkel (ka­maraszín­ház, játékszín, színház-múzeum stb.) Reménykedő fiatalok építik a jövőt. Sok száz tehetség ápolja a színjátszás szépségét, a Pécsi Sándor Guruló-színpadtól a diákszínpadokig.

A zenének is csodálatos otthona ez a város. Világhírű Szim­fonikus Zenekar működik a Művészetek Házában. Több ha­sonló színtű, kisebb-nagyobb kamarazenekar tevékenykedik, van Ze­neművészeti Főiskolája, Zeneiskolája, vannak hangversenytermei. 

Operafesz­tiváljának híre régen túlszárnyalt országunk hatá­rain. Miskolc évek óta házi­gazdája a Diósgyőrben megrendezett Nem­zetközi Dixieland Fesztiválnak, Kaláka Napoknak. Lassan szá­mon tartani is nehéz a képzőművészet emlékező, önmegvaló­sító, bemutatkozó he­lyeinek számát: a Miskolci Galéria, külön­böző gyűjtemények, bemutatótermek, múzeumok, stb.

A Csodamalom egyedülálló bábszínháza egy ritka, de min­den korosztály számára varázslatos műfaj, a bábművé­szet otthona.

Bár nincs színházunknak opera tagozata, önálló balett­kara, ami talán pótolható, de a táncművészet különböző válfajai úgy virulnak, mint vendégnek adható friss tavaszi virágcsokor. Szinte hihetetlen, hogy néhány évtized alatt hogy emelkedett a hírnév csúcsára a Ködmön, vagy a Szinvavölgyi Táncegyüttes, ame­lyek ma már sikert sikerre halmoznak.

Számtalan formában él - ebben az arcáról épphogy lemosott ne­hézipari füstvárosban - a folklór, a népi iparművészet szinte min­den formája. Nemcsak programjaik, alkotóházuk is vonzó.

Hagyományápoló szervezetek, egyesületek, alkotókörök, amerre néz az érdeklődő szem.

Van tehát szinte mindennek háza! Van, ahol hasonló él­ményanyaggal szívja a levegőt az, aki oda betér. Mindenkinek van egy kisebb-nagyobb otthona, csak az irodalomnak jutott „cselédszoba”. Miskolc irodalmának nem kegyhelyet kérünk, hanem a többi művészethez hasonló házat. Ahol a régmúlt emlé­két őrizi a jelenben bujkáló gondolat. Nem kávéházakban, pres­szókban bujkáló „ruhabemutatót”. Egy helyet, ahol közhírré téte­tik az érték, összeveszhet egymással az értéktelen, de mind­annyi­szor kiizzadja magából a maradandó gyöngyszemét. He­lyet kér a szépírás minden formája, a zsurnalisztika gondolati­sága, a tudo­mány irodalmisága, az irodalomhoz kapcsolódó társművészetek nyomtatott és verbális anyaga..   

Miskolc, 2008. május.                                    

                                                           Németh Tibor

                                                                  költő