Vers egy fakaróhoz

 

Nőnek a görcseid, szálkásodik lelked,

régi tüzed ásít, önmagába kókad,

szikrája nyafog még, hogyha véred hajszol, 

mégis titkolgatod, hogy kívánatos vagy

egy vén kóbor-lónak... 

 

Szorítsd lábad közé meztelen derekam,

kösd oda zablámat, fond rá két karodra,

engedd, hogy nyerítsek, rángassam a szárat,

nyergelj meg még egyszer, hátha újra mozdul,

hasított, repesztett, eltökélt tartásod,

s lüktető vágyunkkal együtt vágtathatunk. 

 

Mond, miért kell neked, hogy semmit nem tartó,

szürkülő szálfaként dacolhassál, büszkén

életed szelével, eső-könnyeivel,

csendesen korhadó, földi létezéssel. 

 

Az Isten helyetted, nem tesz érted semmit.

Térjél már magadhoz, vagy veszítsd az eszed!

Hulló forgácsodból mond meg, még mi lehet?

Vagy dőlj rám testeddel, vagy másokhoz térve

eresszél gyökeret!

 

 

---

 

Ha kellene… 

 

Akár egy pók, falra mászva,

járnék érted házról házra.

Mint egy gyík, mely feléd szalad,

házam lenne sziklafalad.

 

Ahogy bogár virágra száll,

és mint virág, porzásra vár,

ahogy a gally rügyében él,

mindenben csak velem legyél.

 

Ahogy szarvas hágja párját,

úgy szeretném álmod vágyát,

úgy szeretném lábad tárva,

megvenni egy nagy csodára.

 

Szádra futnék, mint az ízek,

érintések, étvágy színek,

hempergőn vagy elnyúlt testtel,

lelkem, lényem, csak te vedd el.

 

S ha mindezzel majd betelnél,

saját étkem te lehetnél.

Lehetnék én, százféle szép,

ha kenyered, én lehetnék.

 

---

 

Az ilyen asszony ha iszik: csak iszik. Ha szeret: csak szeret. Ha elcsügged: a kétségbeesés martaléka. És ha felejteni kezd, tökéletesen elfelejt mindent.

(Remarque)

 

---

 

 

 

 

 

 

 

A szerelem az az érzés, hogy akaratunk ellenére a másiknak engedtük át, ami csakis arra való volt, hogy a miénk legyen.

(Paul Valéry)

 

 

Tétova szerelem 

 

Virágsziromba rejtezett

válaszok.

Az igazat

senkise tudja meg!

 

 A kérdező, a kérdezett

csak mondogatja:

Szeret, nem szeret…

 

Ha láthatnám

az én Madonnám,

mikor csábos tekintete

hinti biztató sugarát,

de nem lehet,

mert csak táncol, meg se lát.

 

Mond meg kedves virág

van e még szirmod,

mely megsúgja válaszát?

 

Arról, hogy egy szerelem

még meg sem született,

szegény virág aligha tehet... 

 

                      

---

 

 

Nézzél rám 

 

Most, a Te szemedből olvasom a jövőm,

amiben lehet még, egy égi látomás,

s lelkembe sugallja lépéseim sorát,

vagy bukdácsolásra inti gondolatát.

 

Taigetoszra visz, s fióka szárnyamat

Prométheusz lángján feldobja az égbe?

A szemed láthatja, mert benne élek én,

a fekete éjben, - haldokló fehérben...

 

 

 

 

---

 

 

A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erõset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.
(La Rochefoucauld)

---

 

 

 

 

Csak azokat szeretjük, akikért szenvedünk.

(Gustave Flaubert) 

 

 

Oldal: Vers egy.. /Ha kellene
*** ÖLELKEZÉSEK *** - © 2008 - 2024 - haiku.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat